Fogyatékos személyek nappali ellátása – NYITNI-KÉK Klub

Intézményünk Paks város központjában, a Kereszt utca 5. szám alatt várja azokat a paksi, fogyatékkal élő, 16. életévüket betöltött és tankötelezettségüket már teljesített ügyfeleit, akik szeretnének egy vidám közösség tagjai lenni.

A Nyitni-kék Klub szolgáltatásait paksi lakcímmel rendelkező

  • értelmi fogyatékos (enyhe, közép, súlyos)
  • érzékszervi (látási-, hallási) fogyatékos
  • mozgásszervi fogyatékos
  • valamint autista személyek vehetik igénybe.

Csoportjainkban a fogyatékkal élők közösségi élményekre tehetnek szert, színesebbé válhatnak hétköznapjaik. Szakképzett munkatársainkkal (két fő terápiás munkatárs, négy fő gondozónő) egyéni és társas készségfejlesztést biztosítanak számukra.

Készségfejlesztő társas-és kártyajátékok, kézműves-, mozgás-, zenei foglalkozások, kulturális programok, kirándulások színesítik hétköznapjaikat. A külső szakemberek és önkéntesek mellett közmunka keretében a helyi középiskolák diákjai is segítik munkánkat. Nyitott intézmény vagyunk, szívesen fogadjuk az érdeklődőket, látogatókat, és mi is aktívan részt veszünk a város rendezvényeken.

Kulturált környezetben, akadálymentes épületben a város központjában kapott helyet klubunk, ahol hétköznap 7:30-15:30-ig nyújtjuk térítésmentes szolgáltatásainkat. Igény esetén – térítés ellenében – étkezést is biztosítunk, valamint a Támogató Szolgálat segítségével a közlekedésben is segítséget nyújtunk.

Ellátásunk igénybevételét kérelmezni kell. A személyes okmányok bemutatása mellett a fogyatékosság tényét is igazolni kell.

A nyári szünet ideje alatt a tanköteles korú fogyatékos személyek felügyeletét is vállaljuk. Harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos illetve autista személyek is igénybe vehetik szolgáltatásainkat.

A kérelmezéssel és az ellátás részleteivel kapcsolatban bővebb felvilágosítás személyesen a Klub telephelyén, a Paks, Kereszt utca 5. szám alatt vagy telefonon a 75/675-076 számon kérhető a szakmai vezetőtől.

A kapcsolatfelvétel további lehetőségeiről az Elérhetőségeink menüpontban tájékozódhat.

Megszakítás